Menü
Ide is nézz be! :)

Saját oldalak

Kedvencek

Cserék


 

ikonom

A szerkesztőről...

Rólam egy keveset. Mit is mesélhetnék?..

Na szóval üdv néktek drága olvasóim, én lennék a szerkesztő, jah, ez így nyílván nem fog menni. Pár rövidke sort kéne ide írni inkább nem de bár? A külsőm az lényegtelen mert szerintem nem a ruha teszi az embert, ha szabad így fogalmaznom. Tehát írok egy kicsit a valódi önmagamról.

Egyszerű lány vagyok, legalább is a saját véleményem szerint, bár sokan inkább bonyolultnak tartanak, talán nekik van igazuk. Sokminden megtörtént velem is ami ebben a történetben a szereplőkkel, tehát mondjatujk hogy valós alapú az egész, de nem igaz történet.

Kicsit dilis, komolytalan lány vagyok, legalább is a legtöbb emberrel így viselkedek, de ebbe most inkább ne menjünk bele, a lényeg az hogy tudok komoly és érthető is lenni. Mondhatjuk azt hogy furcsa vagyok, igen, egy cseppet sem vagyok átlagos, ezt most nem azért írom hogy felvágjak, csak sokan különcnek tartanak és igazuk van. Talán külsőre pont nem így tűnik, mert eléggé átlagos és környezetbeolvadó ruháim vannak(bár mostanában kezdem felfrissíteni a ruhatáramat), de amint megszólalok szertefoszlik minden olyan gondolat, ami csak egy kicsit is boncolgatta eddig azt hogy talán normális vagyok. Hát nem, ezt nem mondanám.

Azt hiszem hogy talán ennyi elég is lenne a bemutatkozáshoz, mert nem hiszem hogy többre lenne szükségetek, de azért egy értelmesebb leírást megtaláltok itt: rólam?..

10. - Egy virág története

2013. szeptember 23.

Evelin
Világ életemben kövér voltam. Mindig olyan akartam lenni mint az engem körülölelő emberek. Nem akartam annyira különc lenni, olyan más, akire úgy néznek mint egy űrlényre. Fél éve, valami őrültséget követtem el, és ezért elmegyógyintézetbe kerültem. Az első 3 hét után minden nap el kellett mennem pszichológushoz. Ahogy azt még ma is teszem. Sokáig úgy gondoltam hogy nincs értelme megosztani egy vadidegen emberrel a dolgaimat, de aztán rájöttem, hogy ha jobban megismerem talán mégsem lesz olyan idegen.
Amit tettem az borzasztó, és tulajdonképpen nem is tudom igazán hogy mi ütött belém, miért csináltam. Csak otthon voltam egyedül, elzárva a világtól, és túl sok időm volt gondolkozni. Túlontúl sok végiggondolni mindent, az életet, azt hogy egyedül vagyok, hogy kiskorom óta küszködöm a súlyproblémákkal, amiért mindig kicsúfoltak. Hogy senkinek sem tetszem, persze hogy is tetszene egy ilyen lány bárkinek is, és hogy még az úgynevezett barátaim sem állnak mellettem. 17 éves vagyok, kijelenthetem hogy még mindig szűz, és nem csak szexuális értelemben, hanem akármilyen testi érintkezésről is van szó, SOHA nem csókolóztam, és semmi hasonló. Még egy puszit sem kaptam fiútól. Sőt, jobbjára csak az anyám adott még kiskoromban, de mi nem vagyunk egy ölelkezős puszilkodós fajta család. Apa 4 éves koromban lelépett, és azóta felénk se nézett, és ez alatt a pár év alatt anyám totálisan kikészült. Tehát kijelenthetem, hogy rühellem az életemet, és amit még ennél is jobban utálok, az a tükör. Nem, nem a tükör, hanem sokkal inkább az az idióta fej ami visszanéz rám ha belenézek.
Hatalmas barna szemeim vannak, kicsi pupillám, turcsi orrom, és pici, de kerek szám. Mindezeket keretezik az itt-ott elszórt szeplők és a sötétbarna, vállig érő hajam, ami totálisan szögegyenes.
Nincsenek szép ruháim, nem hordok olyan ruhákat amik másokon jól mutatnak, kiemelik a szép idomaikat, mivel nekem nincs olyan. Egy kövér disznó vagyok. Egy hájpacni, és ez idegesít. Igen! Féltékeny vagyok az olyan lányokra akik gond nélkül bármit és nagy mennyiségben ehetnek, akik úgy mennek be egy üzletbe hogy tudját akármit megvehetnek maguknak ami csak megtetszik, mert csodásan mutat rajtuk. Az én hurkáimat azonban nem lehet csak úgy eltakarni. A fürdőruhákat is utálom! Csak nyomi mackófölsőim vannak, és XXL-es pólókat hordok.
Egy cseppnyi nőiesség sem szorult belém.
Egészséges táplálkozás, napi 1-2 óra edzés, mit érek velük? Próbáltam, de semmi eredménye nem volt. Ugyan olyan kövér maradtam, az én 106 kilómmal.
Ha bántod magad az nem fáj annyira ha. Megvágod a karod, vagy a lábad, ha leforrázod magad a zuhany alatt, ha játszadozol a gyertyáfal, az még mindig nem olyan szörnyű mint maga az élet. Ezért kerültem oda ahova, aztán mikor kiengedtek pénz nélkül minden nélkül...
-Bocsi hogy késtem 10 percet.
-Másfél órát!
-Öhm, bocs.
-Mindegy.
Igen, az anyám egy tuskó.

Újra iskolába járni, beilleszkedni, ismét normális életet élni nem egyszerű. És ez sajnos nem az erősségem. Nem az a fajta lány vagyok akivel első látásra kedve szottyan beszélgetni az embereknek. Furcsa ismét a normális emberek között lenni.
A pszichológusom szerint ez teljesen normális, hogy nem megy annyira a barátkozás de azt javasolta hogy azért próbáljak meg kicsit nyitottabb lenni.
Véleményem szerint ennek semmi értelme. Ha már nincsen semmi bajom akkor miért kell pszichológushoz járnom?
-Azért mert biztosítani szeretnénk hogy nem esel ismét ugyanabba a hibába. Szeretnénk megtartani a jelenlegi állapotot. Vagy ha van rá lehetőség még jobbá tenni.
Ezek a szavak igazán hivatalosan hangoztak.

Szerző: ☺Alice☺ | 2013. szeptember 23.